Amy Blankenship - Holdtánc стр 12.

„Miért?” - kérdezte Envy, miközben kihúzta a kezét a férfi markából. „Hogy a tulajokkal kitilttathass a klubból?”

„Nem egészen...” – mordult sötéten Devon az ötlet hallatán. „De jobb lenne, ha a sokkoló a zsebedben maradna az éjjel hátralévő részében.” Nézte, ahogy a lány tekintete újra a monitorra vetült, hogy lássa áldozata már messze jár.

’Fenébe!’ – gondolta magában Envy, és nekivetette a hátát az ajtónak, hogy érezze a a zene rezgéseit a fán keresztül. Beleharapott az ajkába, mert érezte, ezúttal túl messzire ment. Eszébe jutott, hogy ma éjjel nem csak emiatt jött a Holdtánca, és azon mélázott, vajon ez a pillanat alkalmas-e arra, hogy rákérdezzen, van-e üresedés. Végül is, mit veszíthet? Gondolatban megvonta a vállát, mielőtt megkérdezte: „Nem tudod, esetleg van-e itt a klubban álláslehetőség?”

Devon nem tudta mosolyát, amely lassan kiült az arcára. Mit meg nem adna azért, hogy vele lehessen a ketrecben egy kis időre, hogy megpróbálja megzabolázni a lányban lévő tüzet. „Táncos vagy?” – kérdezte magában reménykedve.

Envy szemei tágabbra nyíltak, ahogy felvillant előtte a kép, ahogy látta a férfit táncolni, tovább gondolva érezte, a combjai közt feltámad a forróság... de sajnálatos módon, az arcán is megtágultak az erek. „Nem.” – szinte suttogta rekedten – „Nem táncolok. Pultos vagyok néhány közelben lévő klubban és arra gondoltam, beadom a jelentkezést, amíg itt vagyok.”

„Kár...” – húzta el a száját Devon, majd előrébb lépett és kihúzta az asztal egyik fiókját. Elővett egy jelentkezési lapot és odaadta neki. Még nem árulta el neki a nevét, de ha ki akarja tölteni az űrlapot, akkor minden információ meglesz, amire csak szüksége lehet. De mindenek előtt azt akarta biztosra tudni, hogy soha sem dolgozott az Éjfényben.

Nagyon elege volt, hogy állandóan küldenek valakit körbeszaglászni. Quinn volt az, aki véget vetett a vérpumák és vérjaguárok közötti barátságnak, így hát ő azon az állásponton volt, hogy jobban jár az összes vérpuma, ha messzire elkerülik az ő területét.

Valaki az Éjfényből küldte azt a lányt, akit legutóbb felvettek, és most, hogy meggyilkolták, a vérpumák a Holdtánc tulajaitól várják a választ... akárcsak a mocskos fakabátok. És persze volt akkora szerencséje, hogy az egyetlen éjjel, amikor itt dolgozott, pont azt kérte, hogy vele lehessen a ketrecben.

Devon kijjebb húzta a széket az asztaltól, hisz tudta, csak úgy tudja hosszabb maradásra bírni Envyt, ha megadja neki, amit kér. „Akár most is kitöltheted. És ha szerencséd van, reggelre már lesz egy új melóhelyed.”

Envy leült és homlokát megráncolva pillantott újra a monitorra. „Szerinted a tulaj látta, ahogy lesokkolózom Trevort?” – harapott az ajkába, miközben elképzelte, vajon milyen látvány lehetett. „Bárcsak ne tettem volna meg... Komolyan!”

Devon a szék mögött a lány fölé hajolt, mintha ő is csak a monitort nézné. Odahajolt a lányhoz, hogy ajkai a lány füléhez közel legyenek, amikor megkérdezi: „Ha a tulaj látta volna és rákérdezne, akkor mit mondanál?” Lassan és mélyen szívta be a levegőt, ahogy a lány illata körülölelte és beleborzongott, ahogy az érzés felforralta vérét.

Envy elkezdte elfordítani fejét, hogy felnézzen a férfire, de inkább abbahagyta. A férfi közelsége miatt furcsa és kellemes érzés támadt fel a válla körül, amely kisugárzott felfelé a nyaka oldalán. „Hogy harapós kedvemben voltam.” – mondta enyhén sóhajtva, ahogy érezte a forróságot erősödni a háta közepén. Ez a hapsi kikészítette az érzékeit. Nem tudta, hogy mi lenne a jobb, megfordulni és rávetni magát a férfira vagy inkább menekülőre venni a dolgot.

Devon szája sarka mosolyra húzódott, de nem változtatott a testhelyzetén. „Szóval, csak úgy, minden ok nélkül lesokkolsz bárkit?” Kifinomult szaglásával érezte a lány feromonjait, amelyek gerjedelme miatt szabadultak fel a bőrén át, és ettől ő is igencsak beindult.

„Nem.” – Envy nagyon megörült, hogy elterelhette a figyelmét azzal, hogy kivett egy tollat az előtte lévő tartóból és elkezdte kitölteni az űrlapot. „Csak azokat, akik komolyan meg is érdemlik.” – válaszolta éreztetve, hogy nem akar róla beszélni.

Devon felegyenesedett és leküzdötte vágyát, hogy kiragadja a lányt a székből és maga elé ültesse az asztalon. A lány hajának néhány fürtjét ujjai közé vette, ahogy azok lelógtak a szét támlája mögé.

Csendben figyelte, ahogy kitölti a jelentkezést és a lány válla fölött minden szavát elolvasta. Envy Sexton, és szerencsére az összes vérpumák vagy vámpírok által vitt klub hiányzott arról a hosszú listáról, amelyeket referenciaként megjelölt. Tudta, hogy néhány jól megejtett telefonnal könnyen el tudja intézni, hogy legyen szabadideje. Csak meg kell kérnie őket, hogy hagyják ki egy kis időre a munkarendből. Nem igazán szándékozott bárkivel is megosztani ezt a vadmacskát.

Envy végzett a papírral és készült felállni, de Devon a vállára tette a kezét, hogy még maradjon ülve egy darabig. Gyorsan átvette a papírt és elindult az ajtó felé.

„Maradj itt. Pár percen belül jövök a válasszal.” – Devon már fogta az ajtógombot, de megállt addig, amíg Envyre figyelt.

„Hogy hívnak?” - kérdezte Envy, azon tűnődve, vajon elvihetné-e ő a papírt a főnökhöz. Talán egyúttal megejthetnék a felvételi elbeszélgetést is.

„Devon Santos” – válaszolta, majd kilépett az ajtón, mielőtt bármit reagálhatott volna.

Tudta, hogy Nick az ajtó másik oldalán már várta, mert megérezte az illatát. Miközben odaadta a papírt Nicknek, csak annyit mondott: „Vagy egy új pultosunk.” Megvárta amíg Nick átnézte a papírt, bár tudta, hogy testvére ugyanazt ellenőrzi, amit ő is nem sokkal ezelőtt.

Nick már nem egy vámpírimádó csürhét zavart el és ki kellett dobnia egy belopakodott vámpírt is, így az megalapozta a rossz kedvét egész éjjelre. Gyűlölte a vámpírokat és minden olyan embert, aki elég idióta volt ahhoz, hogy velük lógjon. Mivel nem látott semmi arra utalót, hogy ennek a lánynak bármi köze lenne hozzájuk, valamint megérezve testvére felizgultságát úgy döntött, hagyja, hogy Devon intézze, mint a saját ügyét.

Végül visszaadta a papírt, és megjegyezte: „Mondd meg neki, hogy legközelebb a sokkolót hagyja otthon.” Nick egy pár pillanatra testvére szemébe nézett, mielőtt hozzátette volna: „Kat mondta, hogy járt azzal a csávóval, akit ’felvillanyozott’, és a másik... aki megbilincselte, az meg a bátyja. ”