- Ma lándzsa nap van. Talán jobban tennéd, ha arrébb állnál, mikor igazi férfiak igazi fegyverekkel gyakorolnak.
Megfordult és ellovagolt a többiekkel. Kyra nézte a távolodó lovasokat és szomorúan konstatálta, hogy az öröme is elszállt.
Anvin vigasztalóan a vállára tette a kezét.
- A harcosok első leckéje, hogy megtanuljanak együtt élni azokkal, akik utálják őket. Szereted őket, vagy sem, egy napon egymás oldalán fogtok harcolni, és egymástól függ majd az életetek. Gyakran a legrosszabb ellenségek nem kívülről, hanem belülről jönnek.
- És azok, akik nem tudnak harcolni, a szájukat jártatják - tette hozzá egy hang.
Kyra Arthfael felé pillantott, aki vigyorogva, gyorsan jött feléjük. Arthfael Anvinhoz és Vidarhoz hasonlóan egy bátor harcos volt, aki kopasz fejével és nagy, fekete szakállával egy biztos pontot jelentett számára. A legjobb kardforgatók közé tartozott, akit ritkán győztek le, és aki mindig kiállt érte. Ha ott volt, Kyra biztonságban érezte magát.
- Csak fecseg – folytatta Arthfael -, ha Maltren jobb harcos lenne, akkor többet foglalkozna saját magával, mint másokkal.
Anvin, Vidar és Arthfael is lóra pattant és elvágtattak a többiekkel, miközben Kyra ott maradt figyelve őket. Egyes emberek miért utálkoznak? - kérdezte magában. Kételkedett benne, hogy valaha is megérti ezt.
Amint átvágtattak a téren, széles hurkokat formázva, Kyra a csatalovakat tanulmányozta és izgatottan várta a napot, amikor majd ő is felülhet a sajátjára. Nézte a lovagló embereket, akik a kőfal mentén vágtattak és lovaikat, ahogy meg-megcsúsznak a havon. Majd az emberek megragadták a lándzsáikat és amint megkerülték a hurkot, távoli célokra dobtak: ágakra felakasztott pajzsokra. Találat esetén a fém ércesen csengett.
Nehezebb volt, mint amilyennek tűnt. Többen is elhibázták a célt, amikor kisebb pajzsokat céloztak. Akik el is találták, csak ritkán vittek be telitalálatot, kivéve Anvint, Vidart és Arthfaelt. Maltren többször is elhibázta, majd bosszúsan tekingetett Kyra felé, mintegy őt hibáztatva.
A lány, hogy melegen tartsa magát, kihúzta a botját és elkezdte pörgetni a kezei között, majd a feje fölött körbe-körbe. Képzeletbeli ellenségekkel küzdött, képzeletbeli ütéseket hárított, miközben váltogatta a kezeit a nyaka majd a csípője körül, és a bot úgy viselkedett, mintha a harmadik keze nőtt volna.
Miközben a férfiak körbe-körbe vágtattak, Kyra a saját kis gyakorlóterére ment, amit a többiek nem használtak, ő viszont nagyon szeretett. Kis páncélok lógtak le a kötelekről a fák ágairól, különböző magasságokban. Kyra közéjük futott és ellenségnek tekintve őket, rájuk csapott egyet-egyet. A levegő zörgő hanggal telt meg, ahogy átszaladt a ligeten. Vágott, vagdalkozott és lebukott a visszacsapódó pajzsok elől. Képzeletben fényes győzelmet aratott, legyőzve a hadsereget.
- Megöltél már valakit? – hangzott fel egy kötekedő hang a háta mögött.
Kyra megfordult és megpillantotta Maltrent, aki rajta nevetett, mielőtt újra ellovagolt volna. Magában füstölgött és azt kívánta, valaki bárcsak helyrerakná végre…
Miközben szünetet tartott látta, hogy a férfiak befejezik a lándzsával való gyakorlatozást, leszállnak a lóról és körbe állnak a gyakorlótér közepén. Az apródok hozzájuk szaladnak egy-egy fa gyakorlókarddal, amely vastag tölgyfából készült, és ugyanolyan súlyú volt, mint az igazi acél. Kyra a szélen maradt és gyorsuló szívdobogással figyelte, amint felállnak egymással szembe. Legszívesebben ő is ott lett volna közöttük.
Mielőtt elkezdték volna, Anvin belépett középre, hogy mindannyiukat lássa.
- A mai ünnepen egy speciális ajándékért küzdünk - jelentette be. - A győztes a legjobb falatokat kapja a lakomán.
Izgatott morajlás futott rajtuk végig, miközben a férfiak egymásnak ütögették fakardjaikat, kölcsönösen biztatva a másikat.
A sikeres ütéseket felhangzó kürt jelezte, amikor az egyik harcosnak sikerült megütnie a másikat, az kiállt az oldalvonalra. A kürt egyre gyakrabban harsant fel és az alakzat egyre inkább fogyatkozott, végül már az emberek többsége oldalról követte az eseményeket.
Kyra is ott állt közöttük, bát legszívesebben ő is küzdött volna, de neki nem lehetett. Azonban ma volt a tizenötödik születésnapja és úgy érezte már készen áll. Meg kellett próbálnia.
- Hadd harcoljak én is - kérlelte Anvint, aki a közeléből figyelte az eseményeket.
De a férfi csak megrázta a fejét, miközben nem vette le a szemét a küzdőkről.
- Ma lettem tizenöt éves! – kérlelte tovább. - Engedd meg, hogy harcoljak!
Kétkedően tekintett felé.
- Ez a gyakorlótér férfiaknak van - sziszegte Maltren az oldalvonalról, mert már kiesett a küzdelemből. - Nem fiatal lányoknak. Leülhetsz és nézheted a többi apróddal együtt és hozhatsz nekünk vizet.
Kyrát elöntötte a düh.
- Ennyire félsz, hogy egy lány legyőz téged? - vetette oda, miközben érezte, hogy egyre inkább elönti a düh. Végül is az apja lánya volt, és senki sem beszélhetett így vele.
Valaki elnevette magát, míg Maltren elvörösödött.
- Igaza van – vont vállat Vidar. - Talán megengedhetnénk, hogy küzdjön. Mit veszíthet?
- Mégis mivel harcolna? - kérdezte Maltren.
- A botommal! - kiáltotta Kyra. - A te fakardod ellen.
Maltrent elfogta a röhögés.