-Da néni, mielőtt felmennénk meg kell, hogy mondjam, az éjszaka nagy részét mereven az ágyában ülve töltötte, sápadt bőrével, rózsaszínű szemeivel és vörös pupilláival pedig úgy világított, mint egy jelzőfény. Jaj, és mikor hozzánk beszélt! Ó, Istenem! Még sosem hallottam olyasmit. Azt mondta Jó estét család!, olyan szörnyű mély hangon nagyon ijesztő volt!
-Ezzel most ne törődjünk menjünk és nézzük meg!
Felmentek az emeletre a tejturmixos palackkal kezükben és bementek a szobába. Az összes redőny le volt engedve, szóval koromsötét volt odabent. Wan vissza kiment, hogy hozzon egy gyertyát a tartójából. Meggyújtotta a gyújtóval, ami egy madzagon lógott a tartó mellett és visszament a szobába, hogy csatlakozzon Dahoz, aki addigra már közelebb merészkedett az ágyhoz, ahol Heng aludt.
A gyertyafény semmi újat nem világított meg, így a nők felhajtották a szúnyoghálót és az ágy két oldalára ültek. Wan hátra húzta a takarót, és íme ott feküdt a hátán, meztelenül, karjait szélesre tárva, mint Jézus a kereszten, nyitott szemekkel. Két mélyvörös kör, rózsaszínű mandulákban ültek a kifejezéstelen arcon. Ajkai, mint két kis félkör.
Wan kérdően nézett Dara, aki a betegét vizsgálta. Tenyere hátát Heng homlokára téve ellenőrizte a testhőmérsékletét, amin nem volt meglepődve mikor megérezte, hogy szobahőmérsékletű.
-Hogy vagy ma Heng? -kérdezte felesége.
-Éhes nem szomjas, -dörögte, mint ahogyan a sziklák gördülnek alá a hegyoldalban.
-Rendben kedvesem, akkor ülj fel! Van még finom tejturmixunk.
Elrendezték Henget, felrázták a párnáit a háta mögött, segítettek neki felülni és betakarták.
-Idd meg ezt kedvesem! -szólt Wan, -Ez ízlett a legjobban tegnap.
Da egy pohárba öntött belőle és egy szívószállal adta neki. Heng megivott két pohárral a rózsaszínű italból zöld fűszerhabbal a tetején, ami után felpezsdülni látszott. Kihúzta magát és körülnézett, mintha most tenné ezt először, ébredés után.
-Ezt szereted, ugye Heng? -kérdezte Da. -Látom rajtad, hogy sokkal élettel telibb vagy mint mikor bejöttünk. Szerinted ma már le fogsz tudni jönni az emeletről? Egy kis napfény lehet, hogy jót tenne kicsit sápadtnak tűnsz nincs megszokva neked, hogy idebent vagy, ugye?
Heng úgy nézett rá, mint aki idegen nyelven beszél hozzá, aztán a feleségére nézett.
-Ki szeretnél menni a mosdóba Heng? Egy ideje nem voltál már, jól érzed magad odalent? Ki szeretnél menni most a mosdóba, vagy hozzak inkább fel neked egy vödröt?
-Igen, jó ötlet! Leakarok menni a mosdóba, de előbb kérek még tejturmixot.
Mivel egyikőjük sem tudta, hogy mennyit is kéne innia belőle, adtak neki amennyit kért, így Heng egy egész litert megivott.
Da hátradőlt és figyelte, míg Wan segített neki felöltözni. Ahogy a tejturmix kezdett hatni, Heng egyre aktívabb lett.
-Akkor gyerünk kedvesem, öltözz fel és irány lefelé!
A nők kétoldalról karon fogták és talpra segítették a reszkető testű férfit. Olyan volt, mint egy bicikli hatalmas nyolcassal a kerekében. Ahogy kiléptek volna a szobából, Heng megtorpant egy kicsit a vakító fénytől, de ki ne tette volna másfél napi sötét szoba után. Den és Din figyelte ahogyan apjuk jön le a lépcsőn. Felesége és nagynénje úgy támogatták lefelé, mint egy részeget.
El voltak szörnyülködve, hogy mennyire másnak tűnt és mennyire gyenge volt. Heng mindig is vékony volt, de most kísértetiesnek tűnt hófehér bőrrel és két vörös mandulával a szeme helyén. Mikor az asztalhoz ült, hogy kicsit kifújja magát, odébb húzódtak.
-Den, megvan még a régi napszemüveged? Szerintem apádnak szüksége lesz rá a mai napon, mert a szemei kicsit érzékenyek.
-Wan, ki tudod kísérni Henget a mosdóba egyedül, vagy segítsen Den? -kérdezte Da.
-Nem kell, azt hiszem menni fog.
Kikísérte. Heng a másik, szabad kezét szemellenzőnek használta a fényben. Amikor negyedórával később visszavezették az asztalhoz, kimerültnek látszott az úttól.
-Din, légy szíves ugorj fel az emeletre és hozz egy plédet meg egy párnát, jó?! Apád ma idelent pihen le, hogy kapjon egy kis friss levegőt és napfényt. Életében nem volt ennyit odabent, nincs hozzászokva a szervezete, csak nézz rá
Mindeközben Heng figyelte, hogy ki mit beszél, de nem úgy tűnt, mint aki érti is, amit mondanak. Kényelembe helyezték az ágyneműben, Den pedig nekiadta koromfekete foncsorozott napszemüvegét, ami volt már vagy tíz éve is, mikor divatban volt, de nagyon büszke volt rá.
Végül Heng úgy nézett ki szemüvegében és fehér plédbe csavarva, mint egy fura madár.
-Nos gyerekek, azt hiszem jobb lesz, ha mentek és raktok még össze egy kis tejturmixot apátoknak. Nagyon éhesnek tűnik ma, ami jó jel. Annak a jele, hogy jól jártunk el.
-Sokkal jobban érzed ma magadat, ugye apa?
Mindannyian várták, hogy mit reagál erre Heng, ő pedig bólintott. Teljesen úgy nézett ki, mint egy bagoly. Den és Din, gyorsan odébb mentek kuncogva. Nehezen tudták azonosítani az asztalnál ülő élőlényt azzal, aki huszonnégy órája még az apjuk volt.
-Da nagynéni, szerinted főzzek ma valamit Hengnek vacsorára?
-Nem fog ártani neki, ha megeszi a vacsorát, de a tejturmixot nem helyettesíti.
-Heng, később akarsz velünk enni valamit?
Heng kicsit billegtette fejét oldalra és feleségét bámulta.
-Mit készítesz ma este Wan? -kérdezte Da.
-Csirkét vagy sertést amit szeretne.
Heng továbbra is figyelte, hogy ki mit mond, mint aki egy idegen országban nem érti, hogy ki mit beszél.
-Miért nem kérdezed meg tőle? Nem hülyült meg, vagy legalábbis azt hiszem, hogy nem.
-Mit szeretnél ma vacsorára Heng, csirkét vagy sertést?
Néhány másodperig nézte, majd megszólalt.
-Gyerek
-Melyiket? Azaz, nem eheted meg a gyerekeket Heng az nem lenne helyes!
-Nem a mi gyerekünket A kecskéjét. Gidát Van belőle pár nem? -kérdezte Heng.
-De. Van még pár igen, de azt hittem azokat megtartjuk, hogy frissítsék az állományt.
-Csak egyet!
-Hát jó Heng. Látva, hogy beteg vagy, készítek neked egy szeletet vacsorára, mi pedig sertést eszünk.
-Wan, az enyémet roston, félig nyersre sütve akarom, curry nélkül! Húsra éhezem, igazi, vörös húsra.
A gyerekek fellélegeztek, hogy apjuknak nem áll szándékában megenni őket, legalábbis egyelőre.
Amikor úgy nézett ki, hogy Heng elaludt az ebédjére várva, Den megkérdezte anyját, hogy mit gondol, egy nap őket is meg akarja majd enni?
-Á, Den! Szerintem, ha az étvágyát kielégítjük, akkor nem. Nem mintha tudnánk, hogy mit enne szívesen.
-Da néni, mit gondolsz Heng állapotáról?
-Nagyon érdekesnek találom nagyon is érdekesnek. Észrevéve, hogy tegnap Heng még a halál árnyékában volt, mostanra viszont az idő teltével, egyre aktívabb, bár nem tűnik ugyanannak a Hengnek mint akit annyira szerettünk és ismertünk.
-Meg kell várjuk, hogy ez az új Heng milyenné válik, vagy egyáltalán visszakapjuk-e a régit, ha már hozzászokott az új étrendjéhez és felépül a vér nélkül töltött napjaiból.
-Magam sem tudom. Be kell ismerjem, itt most új területre léptem és csak a megérzéseim, valamint a szellembarátaim tanácsai szerint hozom meg a döntéseimet. Noha egyikük szerint jobb lenne egyszerűen csak megölni és hagyni, hogy újra kezdje az életét.