Kyra ismerős lépésekre lett figyelmes és örömmel vette észre, hogy barátja Dierdre is csatlakozott hozzájuk.
- Halottam, hogy elmész.
A lány új barátja oldalán haladt tovább, biztonságban érezve magát a jelenlétében. Eszébe jutott az az idő, amikor közösen raboskodtak a kormányzó cellájában, elszenvedve a különféle kínzásokat, majd pedig túlélték a menekülés. Különös kapocs jött létre a két lány között. Dierdre sokkal nagyobb szörnyűségen ment keresztül, mint ő. Látta a fekete gyűrűket a szeme alatt, szomorúság és szenvedés lengte őt körbe. Nem hagyhatja őt egyedül az erőben, döbbent rá. A sereg délre vonul, így Dierdre egyedül marad.
- Szükségem lenne egy útitársra – kezdte Kyra. Egy terv kezdett formálódni benne.
Dierdre rá emelte tekintetét, szeme tágra nyílt a meglepetéstől és széles mosolyban szökött az arcára.
- Reméltem, hogy szükséged lesz – kacagott fel.
Anvin homlokát ráncolva szólalt meg.
- Nem tudom, hogy apád megengedi-e - vetette közbe. - Fontos feladat elé nézel.
- Nem akarok közbeszólni - mondta Dierdre -, de egyébként is át kell kelnem Escalonon. Visszatérek az apámhoz és inkább nem utaznék egyedül.
Anvin a szakállát vakarta.
- Apádnak nem fog tetszeni. - mondta Kyrának. - Bajba sodorhat téged.
Kyra eltökélten Anvin csuklójára tette a kezét.
- Dierdre a barátom nyugtatta meg. - Nem hagyom el őt, ahogy te sem hagysz hátra senkit az embereid közül. Mit is mondtál nekem mindig? Senkit sem hagyunk hátra.
Kyra sóhajtott.
- Segítettem Dierdre-nek megmenekülni a börtönből, és ő is segített nekem. Az adósa vagyok. Sajnálom, de apám véleménye keveset számít most. Én kelek át Escalonon egyedül, nem ő. És a lány velem jön.
Dierdre csak mosolygott. Kyra mellé lépett és belékarolva büszkén folytatták együtt az útjukat. A lány jó ötletnek tartotta, hogy magával vigye az útra, és biztos volt benne, hogy jó döntést hozott, bármi is történjen.
Kyra látta, hogy fivérei a közelben haladnak mellettük és csalódottságot érzett, hogy nem akarták jobban védeni őt és nem ajánlották fel, hogy elkísérik őt. Állandóan versenyeztek csak vele. Szomorúan állapította meg, hogy mindig is ez jellemezte a kapcsolatukat, nem tudta megváltoztatni őket. Sokkal jobb volt náluk. Fivérei hősködése általában csak bajba sodorta őket.
- Én is szeretnék csatlakozni hozzád - mondta Anvin. - A gondolat, hogy egyedül szeled át Escalont nem hagy nyugodni - tette hozzá sóhajtva. - Apádnak viszont nagyobb szüksége van rám, mint bármikor eddig. Megkért, hogy tartsak vele délre.”
- Én is – szólalt fel Arthfael. - Én is csatlakoznék hozzád, de engem is délre szólít a kötelesség.
- Én hátra maradok és Volist védem majd a távollétében - tette hozzá Vidar.
Kyrát meghatotta a támogatásuk.
- Ne aggódjatok - válaszolta. - Három nap lovaglás áll előttem. Minden rendben lesz.
- Rendben lesz - kapcsolódott be Baylor is a beszélgetésbe, miközben közelebb lépett. - És az új lovad segítségedre lesz ebben.
Ezzel a lendülettel Baylor szélesre tárta az istálló ajtaját és a többiek által követve elindult befelé az alacsony kőépületben, amelyet megtöltött a lovak nehéz szaga.
Kyra szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz a nyirkos és hideg istállóban, amelyet a lovak izgatott hangja töltött be. Fel-alá nézelődött az istállóban és megpillantotta a leggyönyörűbb lovakat, amelyeket valaha is látott. Erősek, nagyok és csodálatos lovak voltak, feketék és barnák vegyesen, mindegyik bajnok a maga módján. Egy kész kincseskamra volt.
- A Lord emberei megőrizték maguknak a legjobbakat - magyarázta Baylor igazán elemében érezve magát a sorok között lépkedve. Megfogott egy lovat itt, megérintett egy másikat amott és úgy tűnt a lovak élettel telnek meg a jelenlétében.
Kyra lassan haladt, próbált mindent magába szívni. Mindegyik ló egy-egy műalkotás volt, nagyobbak voltak, mint amiket látott, szépségesek és erősek.
- Neked és a sárkányodnak köszönhetően ezek most már a mieink. - mondta Baylor. - Azt választod, amelyiket csak akarod. Apád lelkemre kötötte, hogy az első választás a tiéd.
A lány le volt nyűgözve. Ahogy az istállót tanulmányozta érezte milyen teher rakódik rá, tudva, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik életében.
Lassan sétált, kezét a sörényeken futtatva, érezve puhaságukat és lágyságukat, erejüket. Nem tudott választani.
- Melyiket válasszam? - kérdezte a lovászt.
Ő csak mosolygott és a fejét ingatta.
- Egész életemben lovakat treníroztam - mondta. - Felneveltem őket. Egy dolog van, amit megtanultam, hogy nincs két egyforma ló. Az egyik gyors, a másik inkább kitartó, valamelyik erős még mások inkább teherhordók. Némelyik túl büszke ahhoz, hogy teherhordó legyen. És vannak, amelyek harcra termettek. Némelyik lovagi tornára való, mások harcolni akarnak, még mások hosszú háborúkra valók. Van, amelyik a legjobb barátod lesz, még mások elfordulnak tőled. Kapcsolatod egy lóval varázslatos dolog. Számítania kell rád és neked is rá. Válassz jól és a ló örökké melletted marad, háborúban és csatában egyaránt. Nem lehetsz jó harcos egy ló nélkül.
Kyra lassan sétált a lovak között, szíve izgatottan vert. Némelyik ránézett, némelyik elfordította a fejét, valamelyik nyerített és izgatottan dobolt a lábával, még mások nyugodtan álltak. Várta, hogy kialakul egyfajta kapcsolat közöttük, de nem történt semmi. Frusztráltnak érezte magát.
Ekkor hirtelen a lány bizsergést érzett a gerincében, mintha villám csapott volna belé. Olyan volt, mintha egy éles hang töltötte volna be az istállót, mintha azt mondták volna neki, hogy az az ő lova. Nem úgy hangzott, mint egy tipikus ló, sokkal mélyebb és erősebb hangja volt. A hang kitűnt a többi közül, mintha egy vad oroszlán próbált volna kitörni a ketrecéből. Egyszerre vonzotta és töltötte el ijedséggel.
Kyra a hang felé tartott az istálló végébe, ahol deszkák törtek szanaszét. Látta, hogy összetörik a karám, deszkák repültek mindenfelé és néhány ember sietett oda, hogy megpróbálják bezárni a törött kaput, amelyet a ló megpróbált összetörni patáival.
A lány odasietett a kavarodáshoz.
- Hová szaladsz? - kérdezte Baylor. - A legjobb lovak itt vannak.
Kyra figyelmen kívül hagyta őt, és egyre gyorsabban sietett, ahogy a szíve diktálta. Tudta, hogy őt hívja.
Baylor és s többiek igyekeztek utolérni a lányt, aki az istálló végéhez közeledet és amint odaért egyszerűen elállt a lélegzete. Egy lószerű lényt látott maga előtt, de kétszer akkora volt, mint a többi, a lábai olyan vastagok voltak, mint három fatörzs. Két kicsi, borotvaéles szarva volt, amelyek alig látszottak a füleitől. A szőre nem barna vagy fekete volt, mint a többinek, hanem skarlátvörös, még a szemei zölden izzottak. Közvetlenül őt nézte, amitől egyszerűen elállt a lélegzete. Meg sem tudott mozdulni.
A teremtmény magasan fölé tornyosult, miközben morgó hangot hallatott, kivillantva az agyarait.
- Milyen ló ez? - kérdezte Baylort suttogó hangon.
A lovász rosszallóan rázta a fejét.
- Nem ló ez - mondta homlokát ráncolva -, hanem egy fenevad. Egy szörny. Nagyon ritka. Egy Solzor. Pandesia távoli sarkából hozták. A Kormányzó trófeakánt tartotta. Nem tudta megülni ezt a teremtményt, senki sem volt képes rá. A Solzorok vad lények, nem lehet őket megszelídíteni. Gyere, csak ne pazarolod a drága idődet. Vissza a lovakhoz.
Kyra azonban földbe gyökerezve állt tovább, képtelen volt másfelé nézni. A szíve hevesebben vert mikor rájött, hogy a teremtmény rá várt.
- Ezt választom - monda a lovásznak.
Baylor és a többiek elsápadtak, és úgy tekintettek rá, mint egy őrültre. Ezt sugallta a döbbent csend is.